Kártyázás, társasozás vakon
Kártyázás, társasozás vakon?
Amikor vak gyerek születik egy családba, és nem szeretnék, hogy kimaradjon a közös játékokból, sokszor az a megoldás, hogy valakivel párba állítják. Együtt játszik anyukával vagy testvérrel, aki "mondja a lapokat". Őszintén én ezt a megoldást utáltam. Egyáltalán nem élvezhető, nem érzed magad önállónak közben, és kicsiként nehéz is olyan sok mindent fejben tartani.
Én amint megtanultam Braille-ben írni és olvasni, azonnal átalakítottam az otthoni kártyákat, társasjátékokat úgy, hogy vakon is élvezhető legyen.
Vannak persze eleve adaptáltan megvásárolható játékok (olvasni nem tudó kicsiknek is egyébként). A társasjátékok általában fából készülnek, tapintással elkülöníthetők az azonos elemek (például bábuk), illetve mélyedésbe kell helyezni őket. Ez azért fontos, hogy ha letapogatjuk a táblát, akkor ne dőljön fel minden. Van tapintható dobókocka is domború pöttyökkel (azt elég nehéz is lenne házilag csinálni, hiszen ki kell egyensúlyozni). Néhány kártyajáték is elérhető Braille változatban, azonban azt otthon átalakítani is nagyon könnyű egy írógép vagy Braille tábla segítségével.
Én sokszor mégsem adaptált játékot veszek, és csak részben az ára miatt, a másik szempont az, hogy általában nem azokat a fajta játékokat élvezem a legjobban. Sokhoz például jó térérzékelés kell, vagy nagyon szerencsejáték. Több van belőle, ami akkor is jobban megy a látó játékostársamnak, ha becsukott szemmel játszik, mert el tudja vizuálisan képzelni, és ez frusztráló tud lenni.
Nekem a kedvenceim a kártyajátékok.
Ebből csak a nagyon alap változatok érhetők el eleve adaptáltan (magyar kártya, francia kártya, UNO), és bár ezeket is szeretem egyébként, vágytam egy kis változatosságra.
Így találtunk rá a Robbanó cicákra és a Spicyra, ami a két mostanában játszott kedvencem.
Nem minden kártyajáték alakítható sajnos át, a fontos szempontok:
1. Ne kelljen térben lepakolni (lehetőleg magad elé sem, csak egy közös dobópakliba) - hiszen azt fejbe tartani vagy folyamatosan kérdezgetni nem túl élvezetes.
2. Megjegyezhető mennyiségű lapja legyen (ez nyilván mindenkinél más) - Braille-ben a kártyákra egy-egy szó vagy jelölés fér csak, míg ugye a látó lapokon sokszor mondatos magyarázatok vagy ábrák vannak. A látássérült játékosnak fejből kell tudnia az egyes lapok funkcióit.
A kártyáknak én a közepére vagy inkább az aljára szoktam írni, hogy miközben olvasom, minél kevésbé lássák a többiek.
Amikor játszunk, átnézem a saját lapjaimat és megjegyzem őket. Amikor valaki tesz, hangosan mondja a lerakott lapot (igazából a többi játékosnak csak ennyi speciális). Sokszor kinevezünk egy dobozt, ahova a lapokat tesszük, így elkerülve a teljes káoszt és a zuhanó kártyákat.
A betanulási szakasz kicsit lassú és frusztráló, amikor még elfelejtem a lapokat, de ha egyszer megragadtak, utána már pörgünk. De azért az is változó egyes látássérült embereknél, hogy ki mennyire tud gyorsan játszani. Én általában meg tudom jegyezni azt is, hogy melyik lap hol van a kezemben, de akinek ez nehezebb, neki többször kell esetleg végignéznie. Legyünk türelmesek, hiszen a játék mindenkié.
Csilla
