Kutyanevelés látássérültként?
Kiskorom óta háziállatok vesznek körül. Mindig volt legalább egy kutyám, macskám, nyuszim, hörcsögöm. Az életemben az állatok nagyon fontos szerepet töltenek be. Amikor kicsi voltam, már akkor is nagyon sok időt töltöttem velük. Az első saját kutyusomat ovis koromban kaptam. Egy menhelyi kutyus volt. Beagle keverék kislány. Hosszú éveken keresztül velünk volt. Annyira kötődtünk egymáshoz, hogy volt rá példa, amikor eljött utánam az iskolába is.
Az első cicámat valamivel később kaptam. Ő egy vörös színű kandúr volt, Garfieldnek neveztem el. Vele is hihetetlenül szoros köteléket tudtam kialakítani.
Mindig volt körülöttem valamilyen kisállat. Most az egyik kutyusomról szeretnék nektek mesélni egy kicsit, és arról, hogy ő mitől is annyira különleges számomra.
Szemi két és fél éve került nagymamámhoz. Akkor három hónapos volt. Már akkor tudtam, hogy sok munka lesz vele a kis személyisége miatt. Alapvetően előtte az, hogy a kutyusaimat komolyabban képezzem, vagy tanítsam, nem foglalkoztatott. De Szeminél rájöttem, hogy komolyan el kell kezdenem foglalkozni a kutyaneveléssel. Kicsit más volt, mint amit eddig megszoktam. Nagyon akaratosan viselkedett, gyakori volt a hiszti nála, ha valami nem úgy volt, ahogy ő szerette volna (pláne ha nem kapott az asztalról ételt, ha valaki evett), és nagyon makacs volt. Viszont a kezdeti nehézségek ellenére könnyű dolgom volt, mert gyorsan tanult. Már három éves, és nagyon szoros kutya-gazdi kapcsolat alakult ki köztünk, aminek köszönhetően nem okoz gondot a fegyelmezés. Kisebb korában, - nagyjából három hónapos korától kezdve 6-7 hónapon keresztül minden nap órákon keresztül foglalkoztam vele, szinte megszakítás nélkül. Ez pont az az időszak volt, amikor online oktatás volt, tehát rengeteg időm volt. Ez alatt az idő alatt alakult ki ez a szoros kapcsolat. Sajnos… amikor vissza kellett mennem a kollégiumba, az nagyon megviselte. Az utána következő időszakban kicsit bizalmatlanná vált, de hamar rájött, hogy a gazdi nem végleg tűnt el és pár hét alatt sikerült neki is hozzászoknia a nagy változáshoz. Szerencsére még mindig ugyanolyan szófogadó, mint előtte.
Annyira emlékszek a kezdeti nehézségeinkre… a legtöbbet a pórázon történő séta jelentette neki. Azok közé a kutyák közé tartozott, akik előbb tanultak meg póráz nélkül gazdi mellett sétálni, mint pórázon. Ezt egy időre inkább szüneteltettük. Majd két-három hónappal később – nagyon furcsa módon – újra rákerült a póráz, és gond nélkül sétált. A másik kihívást az egy helyben maradás jelentette, és még ma is ha valami érdekesebbet lát nem képes nyugodtan ülni pár percig. Szörnyen kíváncsi… és persze önfejű. De most már azért sokkal jobban le lehet kötni tanulás közben, mint mondjuk egy évvel korábban. És igényli is hogy új dolgokat tanítsak neki. Nagyon-nagyon szeret keresni, és mindig várja az új parancsokat. A legújabb amit megtanultunk, - nyilván mivel én alapból kevés kézjelet használok pedig ő az alapján jobban tanul, ezért bevezettem párat, ami nem biztos, hogy a megszokottal megegyezik – tehát ne lepődjetek meg hogyha valami szokatlant írok – tehát a legújabb:
Kezem fent – ül
Kezem tappancs szinten – pacsi
És utána a sorozat harmadik eleme kezem a földön – fekszik.
Nálam a nevelés, mivel nem látok, kicsit nehezebb feladat volt, és vannak dolgok, amit más módon tudtam a kutyával elsajátíttatni, de ezeket a nehézségeket áthidaltuk. Nálunk nagyon sokat segített a rengeteg együtt töltött idő, és hogy mindig, folyamatosan beszélek a kutyához, ami nem csak fenntartja a figyelmét, de ha a mondandóm közben elejtek egy parancsszót pl. „…és most akkor ülj le szépen” azt is megérti. Általában csak akkor változtatok hangsúlyt vagy emelek a hangerőmön, hogyha nagyon bepörög és nem figyel. Ezeket a módszereket egyébként mindenkinek szívből ajánlom. Nálunk nagyon beváltak. Én jutifalizni sem szoktam. Ezt már nagyon korán, kb. fél éves korában elhagytuk inkább, mert a kajától iszonyatosan bepörög, és akkor csak az érdekli. Ezért nálunk csak simi és szóbeli dicséret van, amit nagyon imád. Vannak irtó aranyos tulajdonságai, amiket eddig még más kutyám nem csinált. Ő már kiskorától kezdve lefeküdt a lábamhoz, ha én leültem valahova. Vagy ha póráz nélkül sétálunk és megállok, megáll mellettem és a fejét a kézfejem mellé/elé fordítja. Ezek mellett a makacsságán nem igazán tudtam javítani, nincs mit tenni, pont olyan mint a gazdája…
Erről a témáról hirtelen ennyit terveztem, de ha bármire kíváncsiak vagytok vagy lenne valami kérdésetek, nyugodtan írjatok akár az oldalon keresztül, akár privátban, nagyon szívesen válaszolok.