elfogadás
A budapesti Hagyományok Házában kézművesek és fogyatékos felnőttek alkottak együtt. Jó erről olvasni, biztosan szuper élmény lehetett, én is bármikor szívesen kipróbálnék hasonlót.
Csilla
Ez a cikk arról szólt, hogy az országban már a 19. akadálymentes játszóteret hozták létre - ez azért is fantasztikus szerintem, mert így az ép gyerekek hamarabb összeszoknak a fogyatékossággal élő gyermekekkel, és később sokkal elfogadóbbak lesznek.
Csilla
Ivanova Daniela egy kerekesszékes újságíró akinek már közel hetvenszer tört már el a csontja, de mégis szeretne önálló, teljes életet élni.
A Mégis podcastben sok mindenről mesél az életével kapcsolatban.
Legóból művégtag?
David Aguliar egy fiatal mérnök, aki úgy született, hogy az egyik karja kevésbé fejlődött ki. A célja, hogy legóból gyártson tartós, mozgatható művégtagokat, ami elérhető bárki számára.
Szerintem ez egy nagyon érdekes cikk róla, érdemes mindenkinek elolvasni.
A fő tanulsága nekem, hogy ő a csúfolódások, bántások, nehézségek ellenére erős volt és kitartott amellett, amit szeretett volna.
Csilla
Tudom, hogy ez sok embernek nehéz, főleg azoknak, akik később vagy fokozatosan veszítik el a látásukat. De az utcán is bátran vegyék elő a fehér botot, a reakciókat meg lehet szokni, és szerintem sokkal kellemetlenebb helyzetbe lehet kerülni, ha nincs nálunk vagy csak összecsukva tartjuk.
Ha érdekel, hogy hogyan lehet a látás elvesztését elfogadni, megtanulni vele együtt élni, szeretettel ajánlom ezt az interjút Puskás Antallal!
Nem sajnálatból, hanem szeretetből érdemes támogatni.
Ez igaz, legyen szó bárkiről: fogyatékos emberekről vagy rászorulókról. Hidd el, érezhető a különbség!
Laci bácsi (Németh László) is így tesz minden évben, amikor támogatja a polgárdi Integrált Szociális Intézmény lakóit. Az is nagyon rész fontos benne, hogy mindig megkérdezi előtte, mire van igazán szükség.
Csilla
Az utcán pénzt adnak, csak mert vak vagy és megsértődnek, ha kedvesen visszautasítod...
Ezt én is át tudom érezni (egy osztálykirándulás alkalmával próbáltak nekem pénzt adni, és alig engedték, hogy visszautasítsam). Ez megalázó.
Jogosan merülhet fel néhány emberben a kérdés, hogy ez miért más, mint amikor valaki a webshopon vásárol, támogat? Szerintem a fontos különbség, hogy mi itt kifejezetten kérünk titeket erre, és adunk is cserébe valamit.
Amikor az utcán találkozol egy fogyatékos emberrel, semmit nem tudsz róla, azt sem, hogy milyen körülmények között él. Nyilván a szomorú statisztikák alapján lehet tippelni... én azonban inkább azt tanácsolom nektek, hogy ha támogatni szeretnétek, tegyétek olyan emberrel vagy alapítvánnyal, ahol jelzetten szükség van erre.
Illetve az is nagyon fontos része Angelika posztjának, hogy ha fogyatékossággal élő szülővel találkoztok, vegyétek figyelembe: a gyereke továbbra is csak egy gyerek, a felnőtt viszont akkor is felnőtt, ha fogyatékossága van. <3
Csilla
Magyarország hogy áll a fogyatékossággal élő emberek elfogadásában?
A cikk szerint az utóbbi időben sokat fejlődtünk, de még mindig 10-20 év lemaradásban vagyunk.
Az emberek, amikor találkoznak egy fogyatékossággal élő emberrel, három reakció jellemző:
1. túlságosan segíteni akarnak
2. nyíltan elutasítóak
3. tényleg elfogadóak, megfelelő mértékben segítenek
A cikkben sok személyes tapasztalatot találtok, érdemes lehet elolvasni. <3
Csilla