látássérült
Tudom, hogy ez sok embernek nehéz, főleg azoknak, akik később vagy fokozatosan veszítik el a látásukat. De az utcán is bátran vegyék elő a fehér botot, a reakciókat meg lehet szokni, és szerintem sokkal kellemetlenebb helyzetbe lehet kerülni, ha nincs nálunk vagy csak összecsukva tartjuk.
Ha érdekel, hogy hogyan lehet a látás elvesztését elfogadni, megtanulni vele együtt élni, szeretettel ajánlom ezt az interjút Puskás Antallal!
Néha megkérdőjelezik a Braille-írás jelentőségét digitális világunkban, de mint Jessikah Inaba példája is mutatja, ez egyáltalán nem jogos.
Ő az első vak, feketebőrű ügyvédnő az Egyesült Királyságban - márpedig tudjuk, hogy úttörőnek lenni mindig nehéz. Neki is hónapokat kellett harcolnia, csakhogy számára akadálymentes formában kapjon tananyagot.
De miért a Braille? Nem mindenki egyforma, valaki jól tanul hallás alapján, másnak muszáj saját tempójában olvasni, értelmezni - így nyilatkozott róla egy másik cikkben. Nekem keserédes ez a történet: egyrészről szuper, hogy a nehézségek ellenére is kitartott és elérte a célját; másrészről nagyon szomorú, hogy ilyen akadályokat kell legyőznie, csak mert nem elég akadálymentes az oktatási rendszer.
Csilla
Alex Benchea és Răzvan Nedu látássérült román parasportolók felmásztak az amerikai kontinens legmagasabb hegycsúcsára, az Aconcagua csúcsára. 10 órán keresztül mentek.
Egyébként mindketten fogyatékos gyerekeknek oktatnak para-hegymászást.
Nem semmi teljesítmény! Én biztos nem tudnám megcsinálni, és ennek semmi köze ahhoz, hogy vak vagyok.
Csilla
Biztosan volt már veled is olyan, hogy az utcán valakinél fehér botot látsz. Szeretnél segíteni, de fogalmad sincs hogyan. Esetleg kaptál már néhány kellemetlen visszautasítást és félsz újra próbálkozni... Akármelyik is legyen a helyzet, írok most neked néhány aranyszabályt arról, hogy mit tegyél és mit ne.
Minden vak ember más és más, de azért van néhány alapvetés.
Az utcán pénzt adnak, csak mert vak vagy és megsértődnek, ha kedvesen visszautasítod...
Ezt én is át tudom érezni (egy osztálykirándulás alkalmával próbáltak nekem pénzt adni, és alig engedték, hogy visszautasítsam). Ez megalázó.
Jogosan merülhet fel néhány emberben a kérdés, hogy ez miért más, mint amikor valaki a webshopon vásárol, támogat? Szerintem a fontos különbség, hogy mi itt kifejezetten kérünk titeket erre, és adunk is cserébe valamit.
Amikor az utcán találkozol egy fogyatékos emberrel, semmit nem tudsz róla, azt sem, hogy milyen körülmények között él. Nyilván a szomorú statisztikák alapján lehet tippelni... én azonban inkább azt tanácsolom nektek, hogy ha támogatni szeretnétek, tegyétek olyan emberrel vagy alapítvánnyal, ahol jelzetten szükség van erre.
Illetve az is nagyon fontos része Angelika posztjának, hogy ha fogyatékossággal élő szülővel találkoztok, vegyétek figyelembe: a gyereke továbbra is csak egy gyerek, a felnőtt viszont akkor is felnőtt, ha fogyatékossága van. <3
Csilla
Magyarország hogy áll a fogyatékossággal élő emberek elfogadásában?
A cikk szerint az utóbbi időben sokat fejlődtünk, de még mindig 10-20 év lemaradásban vagyunk.
Az emberek, amikor találkoznak egy fogyatékossággal élő emberrel, három reakció jellemző:
1. túlságosan segíteni akarnak
2. nyíltan elutasítóak
3. tényleg elfogadóak, megfelelő mértékben segítenek
A cikkben sok személyes tapasztalatot találtok, érdemes lehet elolvasni. <3
Csilla
Egy szuper példa arra, hogy hogyan lehet úgy alakítani valamit, hogy mindenkinek jó legyen.
A Coca Cola munkavállalást segítő anyagait akadálymentesítették többek között látássérült, autizmussal élő, krónikus beteg és szemegeret használók számára is.
A tanulás és a munka mindenkié!
Csilla
Biztosan hallottatok a "Jónak lenni jó" kampányról, aminek a kedvezményezettje idén az MVGYOSZ volt.
Ez a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének a rövidítése.
Látássérültként mindannyian a tagjai vagyunk és mindegyikünk más-más mértékben, de lehetőségeket kap a szövetségtől.
Például:
Az út közepén hagyott elektromos rollerek...
Én örülök, hogy valaki felhozta ezt a problémát, mert én Budapesten élőként sokszor tapasztalom azt, hogy egy ilyen roller az út közepén van. Előfordult, hogy fel is borítottam egyet, amiből szerencsére nem történt baleset (de történhetett volna).
Nyilván vakvezető kutyussal ez még veszélyesebb, hiszen könnyen ráeshet.
Szerencsére most már elég szigorúan veszik, hogy a rollereket a kijelölt helyre tegyék vissza; de kérlek, ha használjátok, ti is figyeljetek rá!
Csilla